"A"liturgikus év SZÍNEZHETŐ REJTVÉNYEK és KOTTÁS VÁLASZOS ZSOLTÁROK

Katolikus vasárnapi Igeliturgiát színesíthetjük e rejtvények megfejtésével. Ha tetszik egy-egy rejtvény, nyomtassátok ki és gyerekeknek tegyétek elérhetővé!

ÉVKÖZI 11

Évközi 11. vasárnap

A       2Mz 19,2-6             Róm 5,6-11              Mt 9,36-10,8

B       Ez 17,22-24            2Kor 5,6-10             Mk 4,26-34

C       2Sám 12,7-10.13        Gal 2,16.19-21          Lk 7,36-8,3

OLVASMÁNYRA:
SZENTLECKÉRE:
EVANGÉLIUMRA:

  

mt_412_kikicsoda.jpg 

2Mz 19,2-6                        

Refidimből indultak el, a Sínai pusztába érkeztek, és a pusztaságon táboroztak le. Az izraeliták táborukat a heggyel szemben ütötték fel. Mózes elindult Isten elé, az Úr pedig a hegyről így szólt hozzá: „Ezt közöld Jákob házával és hirdesd Izrael fiainak: Láttátok, mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mintegy sasszárnyon hordoztalak benneteket, s ide hoztalak magamhoz. Ha tehát hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, akkor az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek benneteket, hiszen az egész föld az enyém. Papi királyságom és szent népem lesztek. Ezeket a szavakat add tudtára Izrael fiainak.” 

 

57_a_evk_11.jpg

 Róm 5,6-11    

Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor meghalt a bűnösökért, noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált. Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Most, hogy vére árán igazzá váltunk, még sokkal inkább megment bennünket haragjától. Mert ha Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk, most, hogy kibékültünk vele, annál inkább megmenekülünk az ő életében. Sőt ezenfelül még dicsekszünk is az Istenben Urunk, Jézus Krisztus által, aki megszerezte nekünk a kiengesztelődést.

 

Mt 9,36-10,8

Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült. „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés” – mondta akkor tanítványainak. – „Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz.” 

Összehívta tizenkét tanítványát, s hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget, minden gyengeséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, aztán testvére András, Zebedeus fia, Jakab és testvére János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos, Jakab, Alfeus fia és Tádé, a kánai Simon és a karióti Júdás, aki később árulója lett.

Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, megparancsolva nekik: „A pogányokhoz vivő utakra ne térjetek rá, s a szamáriaiak városaiba ne menjetek be! Forduljatok inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa!Betegeket gyógyítsatok meg, halottakat támasszatok fel, leprásokat tisztítsatok meg, ördögöket űzzetek ki! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok. 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 116
Tegnapi: 58
Heti: 174
Havi: 2 142
Össz.: 29 547

Látogatottság növelés
Oldal: ÉVKÖZI 11
"A"liturgikus év SZÍNEZHETŐ REJTVÉNYEK és KOTTÁS VÁLASZOS ZSOLTÁROK - © 2008 - 2017 - aevrajzosevangelium.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: a év zsoltárok zsoltárok urunk szineváltozása - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »